Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok, de az augusztus kicsit kaotikus volt, Sziget+ szülinap szervezés meg egyebek, ezért csak most tudtam teljesen elkészülni a fejezettel. Már csak azért is ilyen későn hoztam, mert inkább írok egy jól összerakott fejezetet hosszú idő alatt, mint egy összecsapottat rövid idő alatt. Remélem ehhez a részhez is írtok véleményt, nagyon sokat segítene, hogy tudjam mit gondoltok a történetről és motiválna is, hogy minnél előbb hozzam a frisst. Aki még nem tette meg, azt kérem lájkolja a blog Facebook oldalát, nagyon jó lenne a sokan lennénk, akkor még egy kis játékot is el lehetne indítani :)
https://www.facebook.com/pages/Delena-FanFictions-by-Nikki/478132615652990?ref=hl
Zene: Morning Parade - Under The Stars (youtube)
Jó olvasást!
7.Fejezet: Make It Through
Elena szíve kihagyott egy ütemet. A szabad kezét Damon nyaka köré rakta és visszacsókolta.
És Damon nem tudta elhinni. Elenát csókolta, és ő visszacsókolt. Bizsergető érzés futott végig az erein és kirázta a hideg.
A csók egyszerre volt szenvedélyes és hihetetlenül gyengéd. És annyira jó érzés volt. Még akkor is, ha Elena tudta, hogy ez helytelen. De hogy lehet valami helytelen ilyen jó érzés? És hogy lehet valami ilyen jó, ha helytelen?
Elena nem akart erre, vagy bármi másra gondolni. Csak el akart veszni ebben az ellenállhatatlan érzésben. Érezte, ahogy Damon megfeszült teste ellazul; érezte a hihetetlenül sima ajkait; érezte a kezét a hátán, az arcán, a fején, a haján - hogyan lehet ez a kéz, ami olyan könnyen töri el a nyakat, ennyire gyengéd?
Elena kissé közelebb húzta őt, és egy halk nyögés szökött ki a száján. És aztán valami megváltozott. Érezte, ahogy Damon teste kissé megfeszül. Elena kinyitotta a szemeit és látott valamit az arcán, aminek semmi köze nem volt ahhoz, ahogyan ő érzett... megbánás? Damon összeráncolta a homlokát és vonakodva elhúzódott, a szemei még mindig csukva voltak, mitha valamibe próbálna kapaszkodni az elméjében.
- Damon? - kérdezte Elena kísérletképpen. Damon kinyitotta a szemeit, és amit bennük látott, nem lehetett félreértelmezni. Nyers gyötrelem.
- Elena. - a hangja rekedt volt. Megköszörülte a torkát. Elenára pillantott, a szemei a száján időztek, majd Elena szemeiben nézett. Véve egy mély, még mindig remegő lélegzetet, az arckifejezése eltökélt lett.
- Elena, ezt nem kellett volna megtennünk.
Elena elképedt, teljesen össze volt zavarodva. - Micsoda?
- Nem ezt akarod. - Elhúzva a szabad kezét Elena fejétől, Damon egy pillanatra megállt, hogy megsimogassa az arcát; majd hagyta leesni a karját maga mellé. - Nézd, tudom, hogy ez a hely nagyon hátborzongató; ijesztő dolgok történtek, és ez olyan dolgokra késztet téged... minket, amiket nem igazán akarunk megtenni. - Francba, miről beszél? Teljesen meg akarta tenni, és még sokkal többet... - Mikor kijutunk innen, remélhetőleg tudjuk, hogyan találjuk meg Stefant. - Mindig is Stefan lesz... - És talán rájövünk arra is, hogyan szabaduljunk meg Klaustól. Visszahozzuk a kisöcsémet, rászoktatjuk újra a nyúl diétára, és minden újra normális lesz. Nem akarsz... akarunk a bűntudattal kínlódni majd. Szóval csak felejtsük el ezt... - Hogyan tudná ezt valaha is elfelejteni? Soha nem tudná... - és menjünk nézzük meg, merre vezet az a folyosó, oké?
Elena teljes sokkban bámult rá. Damon nem akarta? Nem, egy percig sem hiszi el ezt. Nem kellett volna megtenniük? Igaz. Bűntudat? Duplán igaz. Mégis... annyira jó érzés volt! A teste úgy reagált, ahogy Stefannál soha. Szerette Stefant, tényleg. De mi a fenét érzett Damon iránt? Más volt, de kevesebb is?
De igaza volt. Ha megtalálták Stefant, ott kell lennie számára. Ha amiket Damon mondott neki Stefanról és a vérszomjáról igazak, és Elena nem kételkedik benne, most sokkal nagyobb szüksége lesz a segítségére, mint a múltkor. Nem is tudott azon gondolkodni, hogy elhagyja. Francba, tényleg? Arra gondol, hogy elhagyja Stefant? Damonért? Végül Elenának sikerült neki válaszolnia. - Oké.
Erre, Elena a csalódottság szikráját látta a szemeiben egy pillanatra; majd a falak újra felmentek. Damon kiegyenesedett, megsimogatta a kezét és azt mondta. - Rendben. Gyerünk.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Egyszerűbb volt előre menni, mint azelőtt, most, hogy volt egy útvonal, amit követhettek. A folyosó nem ment egyenesen előre, de nem volt hasonlítható ahhoz az úthoz, ami a semmin vezetett keresztül. Olyan érzés volt, mintha a város utcáin sétáltak volna, egy kis kanyar itt-ott. De mindig volt egy határozott út, ami nyilvánvalóan a cél felé vezetett, bármi legyen is az.
És hirtelen, előtte álltak.
Lépésről lépésre, a lények, amik körülvették őket eltűntek, mintha Damon és Elena elhaladtak volna egy láthatatlan fal mellett, ami nem engedi át a lelkeket. A suttogásuk alig érzékelhető, mintha egy távoli eseményről szólnának.
Mozdulatlanul álltak, ámítva nézték azt, ami nyilvánvalóan a céljuk volt.
Három nagy tükör. Keret nélkül. Még csak nem is volt fal, amiről lóghattak volna. Csak a tükrök voltak, ami Damont és Elenát mutatta, kéz a kézben, ahogy magukra bámultak.
- Mi a szar ez? - kérdezte Damon zavartan.
- Huh - Elena szótlan volt.
Mikor próbaképp közelebb mentek a tükrökhöz, meghallották.
A lények suttogása helyett más hangokat hallottak. Sokkal rosszabb hangokat. Vérfagyasztó hangokat. Olyan volt, mintha több száz ember üvöltene a gyötrelmes kíntól.
- Mi a fene... - motyogta Damon, oldalra pillantva Elenára. Kitágult szemekkel, a lány arca tiszta félelmet tükrözöt.
- Most mit kellene tennünk? - Elena hangja megremegett.
- Huh. - most Damon maradt szótlan. - Talán meg kéne néznünk mi van a tükrök mögött? - javasolta Damon egy idő után.
Aggódó tekintettel, Elena habozva bólintott. Óvatosan megközelítették a tükröket, és minnél közelebb mentek, annál hangosabbak lettek a kiáltások. Megkerülték a tükröket és... semmit nem láttak. Visszamentek oda, ahol utoljára látták őket és újra a tükrökre néztek, ezúttal közelebbről. A hangok olyan szintre emelkedtek, hogy üvölteniük kellett, hogy megértsék egymást.
- Megpróbáljam megérinteni? - kérdezte Elena. Válaszként, Damon közelebb húzta őt a tükrökhöz, felemelte a szabad kezét ahhoz, amivel szemben álltak és nézte, ahogy eltűnik a keze a tükör felszínén. Gyorsan kihúzta és megkönnyebült, mikor látta, hogy nem tűnt el végleg a karja.
- Ugye csak viccelsz...
Elena Damonre pillantott és nem tehetett róla, nevetésben tört ki, mikor meglátta Damon felháborodott tekintetét.
- Jól vagy? Fájt? - kérdezte. Mikor Damon megrázta a fejét, Elena felemelte a szabad kezét és ő maga is kipróbálta. Ugyan az történt, mint Damon kezével, a sajátja is eltűnt a nem létező felszínen. Elena visszahúzta a karját, majd újra kinyújtotta és megint visszahúzta. Eltekintve attól, hogy nem látható, más nem történt a kezével. Olyan volt, mintha nem is lenne elöttük tükör.
- Szerintem be kellene mennünk. - javasolta Elena.
- Mi van? - Damon felemelte a szemöldökét.
Elena elveszett a gondolataiban. Biztos volt benne, hogy az egyik tükrön át kell menniük. Melyiket válasszák? A félelmetes kiáltásokból ítélve, a rossz választás végzetes lehet. De honnan tudná melyik a jó? Alaposan megvizsgálta mindhárom tükröt. Látszólag mind ugyan azt mutatták, ami logikus is volt, tekintve arra, hogy tükrök. A tükröknek azt kell mutatniuk, ami elöttük van, nem? De ennek a világnak, amiben most vannak, semmi köze nem volt a logikához. Kellett lennie valami másnak, valami jelnek.
Aztán meglátta. Izgatottan egyik tükörtől a másikhoz ment, Damon kénytelen volt követni őt. Tényleg nem kedvelte az ötletet, hogy valamelyik tükörbe belépjenek. Valamilyen módon boszorkányos dolognak tűnt, és utálta a boszorkányokat... De látva Elena elhatározott tekintetét, Damon mélyet sóhajtott; nem volt esélye, és ezt ő is tudta; és mellesleg, talán Elenának igaza van.
- Ez az. - állította Elena, a bal tükörre mutatva.
- Miért? - kérdezte Damon hitetlenkedve. - Honnan tudod? Beszélt hozzád?
- Valamilyen szinten... - mosolygott Elena. Damonre pillantott és... félelmet látott? Tényleg?Megpróbálta elrejteni, de Damon tudta, hogy hiábavaló; Elena mindig átlát rajta. Bárhogy is csinálja...
Elena megszorította a kezét és bíztatóan rámosolygott. - Nézz az arcunkra és a testtartásunkra. - mondta, nyilvánvalóan magyarázatképp a döntésére. De Damon nem látott különbséget a tükörképek között.
- Hogy érted?
- Nem látod? - Elena nem tudta elhinni. Damon annyira érzékeny volt, és mindig tudta, hogy Elena éppen mire gondol és hogyan érez, csak egy pillantástól az arcára. Hogy nem láthatja ezt?
- Nézd meg ezt. - magyarázta. - mindketten olyan... unottnak tűnünk; nem aggódunk amiatt, ami történik. Fogjuk egymás kezét, de olyan mintha csak egy tárgyat érintenénk. Ezen bosszúsnak tűnünk Azt hiszem. A kezek ugyan azok. És mindkét tükrön, egymástól zárkózottnak tűnünk. Nézd, legalább 20 centi van kettőnk között. De a harmadikon - Elena a bal tükörre mutatott. - a karjaink... látod? Nincs távolság közöttük. És az arcaink... - Elena megállt. Az arcaink megmutatják, hogyan is érzünk igazából, megmutatják az aggodalmat, a törődést, és... valami mást. - Ezek vagyunk mi. - mondta Elena.
Damon felemelte az egyik szemöldökét. - Milyen hülye vagyok. Azt hittem ezek mind mi vagyunk. Most hogy mondod, ezen látom Szöszit és a kis kedvencét, és ott van a boszi és... - Elena félvbevágott egy türelmetlen kézlengetéssel.
- Ez lesz az. Tudom.
Damon a legkisseb különbséget sem látta a három tükörkép között, semmi nem volt látható számára, amit Elena magyarázott. Elena megfogta Damon szabad kezét és a szemeibe nézett.
- Damon, bízol bennem?
Damon egy habozó pillantást vetett a kiválasztott tükörre és visszanézett Elena barna szemeibe. Nem vagy képes a bizalomra!
- Igen, Elena, bízom.
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Lusta nyugalom vette körbe a csapatot; több mint egy órája semmi nem történt a látszólag élettelen testekkel az ötszög közepén. Elküldték Vickit, hogy keresse meg őket; mikor visszatért, megmondta Jeremynek, hogy jól vannak és újra folytatják az útjukat. Mindenki többé kevésbé harcolt az álmosság ellen, mikor hirtelen valami berregő hang szakította meg a csendet. Öt fej emelkedett fel és fordult a hang irányába; mégsem látták a forrását.
- Ez Damon mobilja. - magyarázta Ric. Bonnie egy rövid pillantást vetett Damon felé, megkönnyebülve, hogy a rezgés nyilvánvalóan egy másik irányból jön a helységben; szerencsére nem kellett kivenni a farmerja zsebéből. Felnézett és találkozott Ric tekintetével; Bonnie megrázta a vállát és Ric utánozta a mozgását; nem tudták elérni.
Tíz perc múlva, mindenki félő volt, hogy újra az érzéketlenségbe merül, mikor megszólalt a csengő az ajtónál. Mint azelőtt, öt fej emelkedett fel és fordult az ajtó felé.
- Ki az? - mint hogy Damon és Elena mozgásképtelenek voltak jelen pillanatban, Ric érezte magát felelősnek a ház gondjai miatt; ha az elmúlt hónapokban elfogyasztott alkohol mennyiségbe bármilyen jelentőséggel bír, akkor biztosan így van.
Hallották, ahogy az ajtó lassan kinyílt és egy hang vonakodva szólt. - Damon? Itt vagy?
- Anya! Gyere be! - kiabálta Caroline gondolkodás nélkül. Liz bement, rápillantva a furcsa jelenetre előtte. Mikor észrevette a mozdulatlan testeket az ötszög közepén átkozásba kezdett. - Mi a fene... Caroline, mi folyik itt? - tette hozzá élesen, egy követelőző pillantást vetve a lányára.
-Ó... Öö... Nos, ez... - sóhajtott Caroline; még egy dolog, amit el kell magyaráznia az anyjának...
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Bonnie magabiztosan magyarázott el minden fontos dolgot. Forbes seriff, seriff lévén, jó hallgatóság volt. A fő tényekre fókiszálva, nem kérdőjelezte meg az adott körülményeket; nagyon is érdekelte az ok, hogy miért küldtek egy természetfeletti képességekkel nem rendelkező 18 éves lányt egy ellenséges világba, de mégsem kérdezett. És ami még több, azt sem kérdőjelezte meg, hogy egyáltalán valakit elküldtek egy ismeretlen világba; olyan érzése volt, hogy ezek a srácok, a korukat nem tekintve, abszolút képesek voltak az ilyen dolgokat kezelni.
Mikor Bonnie befejezte, Liz bólintott, felállt a karosszékből és megfordult, hogy elhagyja a házat. Caroline tartotta vissza. - Anya, miért jöttél ide?
Liz az ötszög irányába fordult; Damon-re nézett, aki a földön feküdt, egyik kezét védelmezően Elena teste köré rakva, a másikkal a lány kezét fogva, és Liz szemei ellágyultak. Igen, az az ember elárulta őt, allattomos módon elnyerte a bizalmát; de itt és most, ezzel a látvánnyal maga előtt, úgy érezte, újra bízhat benne, és az utolsó kétségei is elszálltak.
- Beszélnem kellett Damonnel; rossz az időzítés, ahogy látom...
- Mondd el inkább nekünk.
Liz lemondóan megrázta a fejét. - Tanácsi ügy.
- Komolyan? - Caroline hitetlenül pillantott rá. - Még mindig az a buta kislány vagyok, akinek be kell fognia a száját, ha a felnőttek beszélnek? - kérdezte dacosan.
Mikor Ric meglátta a dühöt a seriff szemeiben, közbeavatkozott. - Minden, ami a tanácsot érinti valószínűleg minket is érint, talán még jobban is; ezt már tudja, seriff. Többet tudunk ezekről a dolgokról, mint bárki Mystic Fallsban. Már hónapok óta ezzel foglalkozunk. És egyébként is, bármi, amit Damonnek mondott volna, elmondta volna nekünk.
Átgondolva amit RIc mondott, Liz bólintott és visszament a székéhez. - A feláldozás napja óta, számos testet találtunk 100 km-es körzetben, mindegyik állattámadás áldozata... A rendőrségnek sikerült eltitkolnia a média előtt, mert le lettek... mészárolva. Szét lettek szaggatva... és a harapásnyomokból ítélve, nyilvánvalóan farkasokhoz lehet köze. - Liz szeme Tylerre esett, aki nyugtalanul mozgott. - Az első napokban a nyomok Mystic Fallstól eltávolodtak, de most... most úgy tűnik visszafordultak...
ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Odamentek a tükörhöz és eléálltak. A sikolyok elbátortalanították őket; és úgy tűnt a tükrökből szöknek elő. Talán a másik oldalon még rosszabb? Szembe kell nézniük a forrásával, a kegyetlen okkal?
- Oké. Essünk túl rajta. - mondta Damon. Ha meg kell tenniük, akkor jobb, ha gyorsan teszik. Mindketten vettek egy mély levegőt, egymásra pillantottak, megszorították a másik kezét és beléptek.
Semmi nem történt velük, olyan lépés volt, mint bármelyik másik, kivéve, hogy a világ, amiben voltak, egy teljesen másmilyen volt.
Az első dolog, amit észrevettek, hogy a vérfagyasztó sikolyok abbamaradtak. Először a csend fülsüketítő volt. Habár, mikor a füleik újra hozzászoktak, észrevették, hogy ez nem is igazán csönd volt. A hang, amit hallottak alig kivehető volt, de ott volt; egy halk zúgás, mintha elektromosság búgna a levegőben.
A környezet sokkal barátságosabbnak tűnt, mint ezelőtt; a komorságot egy világos fény vette át, aminek úgy tűnt, nincs forrása. A föld, habár még mindig köves volt, valahogy simábbank tűnt, mintha be lenne vonva egy vékony rétegű vattával. Bár, mint azelőtt, nem volt horizont; ahol lennie kellett volna, a föld ködös levegőben tűnt el.
Óvatosan vizsgálva a környezetet, Elena és Damon nem találtak semmi élőt, vagy holtat ami azt illeti. Semmi mozgás nem volt, leszámítva a sajátjukat.
- Ez jobb. - Damon megkönnyebbültnek tűnt.
- Sokkal. - erősítette meg Elena. - Merre menjünk?
Damon vállatvont. - Előre. - és így tettek.
Mialatt sétáltak, lassan megközelítették a ködöt. Amilyen közel mentek, annál inkább tűnt egy homályos ködfalnak, mintha felhő lenne, de mégis más; mikor ránéztek, a szemük nem tudott egy tiszta pontra fókuszálni.
Mikor megérkeztek a ködös falhoz, észrevették, hogy tényleg valami felhőféle lebeg a föld felett; mindkét oldalra húzódott, ameddig a szemük ellátott. Damon majdnem biztos volt benne, hogy át kell rajta menniük. Ha az az ötlet nem tetszett neki, hogy be kell lépniük a tükrökbe, akkor annak a gondolata, hogy át kell menniük a felhőn a frászt hozta rá. Valami... ördögit sugallt.
- Szerinted át kéne... - Elena halk hangja megállt; Damon hallhatta, hogy Elena is megérezte.
- Bármennyire is nem tetszik... szerintem igen.
Elena boldogtalanul bólintott. - Uh, már kezdek belefáradni ebbe. - motyogta. Damon együttérzően rápillantott; Elena kimerültnek tűnt. Damon felemelte az összekulcsolt kezüket Elena háta mögé, hogy magához húzza őt, majd a mellkasuk közé tette a kezüket, mint korábban és a szabad kezével megölelte Elenát. Elena a vállára tette a fejét és becsukta a szemeit, megkönnyebbülve érezte magát a biztonságban és kényelemben, amit Damon nyújtott neki.
- Tudom. Sajnálom. - motyogta Damon Elena hajába.
Összeráncolva a szemöldökét, Elena azt kérdezte. - Miért? Semmi rosszat nem tettél.
Damon egy boldogtalan kuncogást engedett ki. - Semmit nem teszek, csak rosszat, Elena.
Elena sóhajtott. - Ebben nincs igazad, te is tudod. Nem mondtad neki, hogy menjen el Klaushoz a gyógyírért. Nem is tudtál róla. Ne kínozd magad. Ez az ő döntése volt, és megvoltak az okai. És tudod mit? Örülök, hogy megtette, mert ha nem így lett volna, most nem ölelnél át. - És túl jó érzés volt ahhoz, hogy hiányozzon.
- Ő biztosan a napsugárban ölelne téged...
Elena türelmetlenül félbeszakította. - Igen, a sírod felett. Fogd be, Damon. Legalább életben van. Te nem lennél. - Egy ideig csöndben maradtak, élvezték egymás ölelését. Elena szavai nem tudák elvenni a bűntudatát, amit a testvére iránt érzett; de senki nem hibáztathatja, hogy boldogabbá tették...
Elena összeszedte magát, majd elhúzódott és mélyet sóhajtott. - Nézzünk szembe vele. - tett egy lépést a köd irányába, hogy belépjen, de Damon visszatartotta. - Várj. - mondta. És mint azelőtt a tükröknél, Damon felemelte a szabad kezét és vonakodva a ködbe tette. Pár másodpercig ott tartotta, majd hirtelen felszisszent és visszarántotta.
- Miféle beteg vicc ez? - kiáltotta. Elena felugrott.
- Mi? Mi az Damon?
- Végünk van.
- Mi? Miért? Mondd el!
- Olyan ez a rohadt köd, mintha gyűrű nélkül mennék ki a napra! És ruhák nélkül méghozzá. - Damon haragos tekintettel felhajtotta az ingje ujját, megvizsgálta a karját, megmutatva Elenának a napégette bőrt ott, ahol az ingje volt; már elkezdett gyógyulni, de még mindig... fájdalmasnak tűnt.
- Úristen. - Elena sápadt arca kétségbeesettnek tűnt. - Talán találnuk kéne egy másik utat?
- Nem lesz másik út! Biztos vagyok benne, hogy az az átkozott főboszorkány, aki a hülye játékait játszatja velünk azt akarja, hogy menjünk át ezen. - szónokolt Damon.
Elena meglepetten nézte őt. - Úgy gondolod, hogy boszorkányok felelősek mindezért?
- Itt minden "boszorkányt" üvölt nekem. - morogta Damon. - Gondolj bele, Elena. Az a sok baromság a természet egyensúlyáról... Ki felelős a természet egyensúlyának fenntartásáról? Igen, a boszorkányok. És ki hozta vissza a drága látogatóinkat, Annat és Vickit, ki küldött el minket ebbe a vicces boszis játékba? Boszorkányok. És minden baromság, ami velünk történik boszorkányos hókusz pókusztól bűzlik. Mintha a lotyók tesztelni akarnának minket.
Megdöntve a fejét, Elena fontolgatta, amit Damon mondott. Be kellett vallania, hogy lehetségesnek hangzott. Hirtelen egy gondolat futott át az agyán. A napban megégés egy vámpír dolog. Talán vele nem történik meg? Betette a szabad kezét a ködbe mielőtt Damon reagálhatott volna és egyből ki is húzta. A bőre megégett. Itt, ebben a világban, nem csak vámpírokhoz lehet kötni.
- Mit csinálunk most?
Damon megvonta a vállát. - Átmegyünk. Nincs más választásunk. - megmozdult, félig hátat fordítva Elenának. - Pattanj fel; a pókmajom gyorsvonat tíz másodperc múlva indul.
- Várj, mi van? - kérdezte Elena hitetlenkedve.
Damon visszafordult, hogy újra Elenára nézzen, egyik szemöldökét felemelve. - Szerinted mit kellene tennünk? Egyedül akarsz végig menni? Sok szerencsét. Pár percen belül szénné égnél. A vámpír gyorsaság az egyetlen esélyünk.
Elena még mindig csak bámult rá. - De... fogalmunk sincs, milyen messze nyúlik ez a köd.
- Nincs. - vont Damon vállat. - Csak reménykedjünk, hogy elég gyors vagyok ahhoz, hogy a másik oldalra érünk mielőtt egy halom valami leszünk, ami úgy néz ki, mintha valaki kiöntötte volna a túlméretezett hamutálját. Ha egyáltalán van másik oldal... Ó, ne nézz így rám; nagyon gyors vagyok, tudod? - Damon felemelte Elena állát az ujjával és összekapcsolta a tekintetüket. - Mostanáig semmi nem volt, amit ne oldottunk volna meg. Miért lenne ez most másképp? Hé, egy nagyszerű csapat vagyunk! Most rajtam a sor. Túléljük.
Elena vonakodva bólintott.
Miután Elena megfogta Damon másik kezét, sikerült felkapaszkodnia a hátára. Körülfogta Damon mellkasát és nem tehett róla, élvezte, hogy ilyen közel lehet hozzá. Elpirult és örült, hogy Damon nem láthatta.
- Kapaszkodj erősen és csukd be a szemed. Kész vagy? - kérdezte Damon.
- Menjünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése