2015. június 22., hétfő

AW AL 8. Fejezet: Growing Tension

Sziasztok!

Sok idő után úgy döntöttem, hogy mégis folytatom ezt az oldalt és nem hagyom félbe, amit egyszer elkezdtem. Az ok, amiért szüneteltettem egy kicsit, mert nagyon sok dolgom volt az elmúlt évben, valamit meg azért, mert már nem voltam annyira lelkes az írásban, hiszen úgy láttam, hogy szinte senki nem olvassa a történetet. Nem tudom, hogy most többen olvassátok, vagy még látogatja e valaki az oldalt, de nem szeretek félbehagyni dolgokat így ezt a történetet biztosan befejezem. Hogy mennyi idő alatt, az most igazán rajtatok függ, hogy milyen válasz érkezik a fejezetekre. Ha látom, hogy van közönség, akit érdekel, akkor hamarabb hozom a részeket. Ezért kérlek titeket, hogy írjatok valami véleményt egy-egy fejezet után! :)

Jó olvasást!






8. Fejezet: Growing Tension

Égetett.

Damon próbálta kizárni, de minden másodperccel egyre nehezebb lett. Visszaemlékezett arra, mikor levette a gyűrűjét; elszánt volt, hogy a saját módján haljon meg; most egyáltalán nem akart meghalni, nem beszélve a lányról a hátán. A lányról, aki bízott benne, hogy biztonságban átviszi a másik oldalra. Megígérte neki, hogy túlélik; eltökélt volt, hogy betartsa ezt az ígéretét.

Pokolian égetett.

Összeszorította a fogait, hogy megakadályozza magát, hogy nyöszörgő hangok jöjjenek ki a száján. Elena ugyan ezt a csatát vívta; hallotta, ahogy fájdalmában levegő után kapkod.

Égetett. Égetett. Égetett!

Próbált felgyorsulni; ha nem lesznek hamarosan kint a ködből, végük. Sokkal pontosabban, meghalnak. Damon érezte, ahogy lassan elfogy az ereje. Hallotta, ahogy Elena felszisszent törekvésében, hogy ne kiáltson. Utolsó erőfeszítésképpen minden erejét beleadta, majd a földre rogyott.

És egy ideig eltartott, míg rájött, hogy biztonságban vannak.

Majd elájult.

ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

Mikor felébredt, látta, hogy Elena fölé hajol. A bőre nem tűnt olyan simának és tökéletesnek, mint valójában szokott, de Damon látta, hogy gyógyul; szerencsére Elenában még mindig ott volt a vére.

- Damon. - mondta Elena halkan, az arca tele félelemmel. A szabad kezével lágyan megsimogatta az arcát.

Damon összerezzent; a bőre minden négyzetcentimétere még mindig pokolian fájt és Elena azonnal visszahúzta a kezét.

Damon megpróbált megmozdulni, de túlságosan fájt. Miért nem kezdett el gyógyulni? Francba, vámpír volt; tényleg gyógyulnia kellene.

- Nem működik. - mondta Elena, zaklatottnak tűnve, mintha meghallotta volna Damon gondolatait. Elena ránézett a saját bőrére, ami majdnem begyógyult. Damonéhez hasonlította; arra a napra emlékeztette, mikor Stefan megpróbálta a verbénás kútból kivenni a holdkövet. Elena összeszűkítette a szemeit; tudta, hogy tennie kell valamit, és tudta is, hogy mit.
- Damon. - mondta halk, lágy hangon. - A bőröd nem gyógyul. Nem tudom miért, de tudom mi segíthetne rajtad...
Gondolkodás nélkül Damon közbe vágott. - Nem.
- Tudtam, hogy ezt fogod mondani... - sóhajtott Elena. - Nézd, gyenge vagy és biztos vagyok benne, hogy minden mozdulatod fáj. Szóval most elfogom mondani ezt a beszélgetést, oké? Elmondom, hogy szükséged van rá; hogy gyengülsz és meg fogsz halni, ha nem iszol. Válaszolsz nekem, hogy nem érdekel, és hogy ezt nem tennéd velem. Emlékeztetlek, hogy ha meghalsz, akkor én is meghalok, mert együtt ragadtunk itt; és hogy korábban te magad mondtad el az okokat, amikor elmagyaráztad, miért kellett nekem adnod a véred. Dióhéjban, csak igyál.
A fájdalom ellenére, amit a  mozgás okozott, Damon szórakozottan elvigyorodott. - Akkor oké. Nem foglak bántani. - Elena kissé felemelte a szemöldökét meglepetésében; nem számított rá, hogy ilyen gyorsan meg tudja győzni. Nem bánta; még akkor sem, ha nem volt túl izgatott, hogy hagyja magából inni, legalább nem vesztegetnek időt.
- Huh. Nos... Tudom, hogy nem olyan rossz.
- Nem olyan rossz? Nem, úgy értem... egyáltalán nem fog fájni. - csodálkozás futott végig Damon arcán. - Stefan ivott a véredből...
- És Vicki és Klaus, és... - Elena megállt és elpirult.
- És én is. - Damon összehúzta a szemöldökét. - Én... - a szemei a sokktól kikerekedtek. - Bántottalak? Annyira sajnálom, Elena. Egyáltalán nem kell, hogy fájjon, én...
- Nem voltál önmagad, rosszul voltál...
Damon hitetlenül bámult rá. - Mindig fáj? De...
- Nézd, Damon, csak essünk túl rajta, oké?

Damon csak bámulta őt, a kék szemei kikerekedtek. A pillantásuk találkozott, és egy pillanatig tartották egymás tekintetét. Majd Damon Elena kezéért nyúlt, próbálva a fájdalmat figyelmen kívül hagyni.

- Elena, azt szeretném, ha becsuknád a szemed. - a hangja  halk és gyengéd volt. - Lazulj el.
Damon a sajátjában fogta Elena kezét, kissé megfordította a karját és egy gyengéd csókot helyezett a csuklójára. Érezte, ahogy Elena teste megfeszül mellette. - Nyugi. Bízz bennem. - suttogta és újra megcsókolta a csuklóját. Kinyitotta a száját és a nyelvével simogatta, érezte, hogy a fogai és a szeme alatti erek előjönnek. Elena kiengedett egy kis ziháló hangot. Nyugtasd le magad, Salvatore!  Ez csak róla szól, szóval ne veszítsd el magad benne...

Elena érezte Damon ajkait a csuklóján. Felkészült a közelgő fájdalomra; minden egyes alkalommal fájt, ha valaki a vérét itta. Próbáld ellazulni, ahogy Damon mondta, de ahogy érezte Damon nyelvét, minden nyugalomhoz való reményt ellökött. A szíve hevesen dobogott és a gyomra olyan volt, mintha tele lenne lepkékkel. Mikor megérezte Damon borotvaéles fogait a bőrén, egy pillanatra megfeszült, de lenyugodott, mikor semmi nem történt. Érezte a fogai karcolását, és a szája mozgását, ami azt jelezte, hogy már iszik is. Erre egy bizsergető érzés járta át az ereit, az idegeit, a bőre minden pórusát elérve. És legbelül, a teste azzal a különleges kívánással válaszolt, amit ezelőtt még soha nem érzett, és nem is tudta mi az, amire szüksége volt. Miért volt ez így Damonnel? Stefannal még a közelében sem járt... mindig csak... fájt...Több, mint tisztában volt Damon kezének, szájának közelségével; a gyönyör gyengéd nyögése hagyta el a torkát; és azt akarta, hogy soha ne érjen véget.

De sajnos, Damon abbahagyta, amint tudta, hogy eleget ivott a gyógyuláshoz. Nem akarta legyengíteni Elenát, bármennyire is akarta folytatni; és nem akarta kihasználni, csak mert Elena kéjt érzett. Ajkait és nyelvét végigsimította Elena csuklóján, hogy a vért letörölje róla. A tenyerét még mindig gyengéden fogva, Damon a mellkasára tette a lány kezét és az ujjait finoman a két kis sebre nyomta, hogy elállítsa a vérzést. Ránézett Elena arcára, aki még mindig csukva tartotta a szemeit. - Gyere közelebb, Elena. - mondta fátyolos hangon. Elena kinyitotta a szemeit; mikor a pillantásuk találkozott, Elena majdnem elveszett Damon szemeiben. Lehajolt, kinyújtotta a lábait és lefeküdt Damon mellé, a fejét pedig a mellkasára tette. Biztonságban érezte magát.

És annak ellenére, hogy Bonnie azt mondta, itt nem lesznek fáradtak, mind a ketten elaludtak.

Másodpercekkel azelőtt, hogy az álom világába merült volna, Elena rájött, hogy már túl késő és semmit sem tud ellene tenni. És jelen pillanatban, nem is akart.

Egyre jobban beleszeretett Damon Salvatore-ba.

ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

A legtöbb kislány szeret papás-mamást játszani a barátaival.

Mikor Elena kislány volt, a barátja Matt volt és nem játszottak ilyet. Űrhajósat játszottak a Marson vagy Indiánokat a cowboyok ellen. Mikor Vadnyugatosat játszottak Matt és Elena indiánok voltak, akik a gonosz fehérek ellen harcoltak, akik vasutat akartak építeni a földjeiken. Nagyon gyakran valamiféle éneklő hang jelezte, ha jön a vonat, ami a harcot gyakran az indiánok vagy éppen a fehérek javára fordította.

Amit Elena most hallott mikor felébredt, az éppen az a hang volt, amit a vonat első halk hangjának képzelt el, mikor még a távolban volt, de már egyre közeledett. A másodperc törtrészére biztos volt benne, hogyha kinyitja a szemét, akkor egy 8 éves Mattet fog látni, aki épp a képzeletbeli fehérekkel harcol. Ehelyett Damon mellkasát látta, amin a feje pihent és az összekulcsolt ujjaikat a szeme előtt. Elena elpirult. Damon mellkasán feküdt. Megint. Nem tudva, hogy Damon ébren van e, Elena elhatározta, hogy megvárja, míg a piros szín eltűnik az arcáról, aztán felemelte a fejt óvatosan. Damon figyelte őt.

- Hello újra. - üdvözölte őt Damon. Elena felült.
- Meddig aludtam?
- Nem tudom, mert én sem tudom én meddig aludtam. Nem olyan sokáig, azt hiszem. Talán egy órája ébredtem fel. - felállt és kinyújtotta a kezét, hogy Elenát a talpára segítse.
- Egy órája? Egy óráig itt feküdtél míg én... - Elena megállt és elpirult.
- Pihenned kellett miután ittam a véredből. Engem nem zavart. - biztosította őt Damon. Nem, kifejezetten szerettem...
Elena vetett egy pillantást a csuklójára; a kis sebhelyeknek nyoma sem volt. - Hogy van a bőröd? - érdeklődött.
Damon felhúzta az inge egyik ujját, hogy megmutassa neki. - Jobb, mint újkorában, látod? - Damon megkönnyebbülést látott a lány szemeiben.
- Az jó. - bólintott.
Damon lehúzta az inge ujját, felemelte az egyik kezét a lány arcához és a mutató ujja külső felével finoman végigsimította azt. - Köszönöm, Elena. - mondta. - Sokat jelent nekem, hogy ezt tetted. Amellett, hogy megmentetted az életem. - adta hozzá, mikor látta, hogy Elena arca karmazsinvörös lett. Nem akarta zavarba hozni, így megmagyarázta. - Nézd, még mindig nehezemre esik elhinni, hogy ennyire bízol bennem... - egyik ujját Damon ajkaira helyezve, Elena elcsendesítette őt.
- Már megmondtam - Elena vette egy mély levegőt. Témát váltva megkérdezte. - Hallod ezt?
Egy vigyor jelent meg Damon arcán. - Nem. Olyan hangosan horkoltál, hogy majdnem megsüketültem. - Elena finoman megütötte a mellkasát és ő is elvigyorodott, boldog volt, amiért Damon feldobta a hangulatot.
- Van valami fogalmad, hogy honnan jön?
- Semmi.
- Akkor megint előre megyünk... - javasolta Elena kedvetlenül.
Damon vállat vont. - Mi mást tehetünk? Csak menjünk minél messzebb ettől a pokoli ködtől.

ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

Mialatt sétáltak, figyelték a környezetüket, ami megint megváltozott. Úgy nézett ki mint a köd másik oldalán, de a hang más volt és a levegő tele volt feszültséggel. Minél messzebb mentek, annál erősebb lett.

- Egyre közelebb érünk ahhoz a valamihez, ami vár minket. - motyogta Damon.
Elena rápillantott egy kis ideig. - Emlékszel mit mondtál arról a fő boszorkányról korábban? Gondolkodtam rajta és azt hiszem igazad van. - Damon miden figyelmét Elenának szentelte a szavaira. - Vagyis nem tudom, hogy van e köze ehhez a boszorkányoknak, de biztos, hogy van... valami. És az a valami...nagyon valószínű, hogy tesztel minket, nem? És tudod, hogy mit gondolok, mit tesztel? Ha te és én...ha kijövünk egymással, még a bajban is...-
- ...baj és baj után is... - szólt közbe Damon morogva.
- Te és én, nem mint te Damon és én Elena, hanem mint vámpír és ember... furcsán hangzik, nem? - Elena kicsit bizonytalannak tűnt.
- Nem, nem az. Uh...igen, talán mégis, de értem, mit mondasz. Egy vámpírnak és egy embernek kellet idejönnie...
- ... és fontos volt, hogy bízzanak egymásban. - adta hozzá Elena, elégedett volt, hogy Damon megértette, miről beszélt.
- És mindkettőnek együtt kellett maradnia feltétel nélkül, a kezeiknek összeragadva. - És ez volt az egyetlen jó dolog benne...
- A két faj közötti kapcsolatról szólt...
- ... akiknek valójában ellenségeknek kéne lenniük. - szólt közbe Damon. - Nos, nem ellenségeknek; ragadozó és préda.
- De nem vagyunk azok - állította szilárdan Elena
- Nem, nem vagyunk azok. - erősítette meg Damon, Elenára mosolyogva.
Elena visszamosolygott. - Mi vagyunk a két faj képviselői. - mutatott rá izgatottan Elena-
Damon hirtelen megállt a sétálásban, mikor leesett neki. - Mi vagyunk azok, akik be tudják bizonyítani, hogy a két faj képes egymás mellett megélni a Földön. Mert most, hogy Klaus hibrid... lehet, hogy csak az egyikük éli túl...
Elenának elállt a lélegzete. Kitágult szemekkel folytatta a gondolatot. - És azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk, hogy mind a két faj megérdemli, hogy éljen. Hogy mindkettőnek vannak egyedülálló képességeik, amikből előnyük származhat. Ha együtt dolgozunk és bízunk egymásban. A teszt bizonyítja... Soha nem lettem volna képes végigsétálni azon a rohadt ködön egyedül. Csak egy vámpír tudta volna megcsinálni... és te magaddal vittél...
- Azért jöttél velem, mert hittél bennem. És a tükrök... - Damon emlékezett. - Soha nem mertem volna átlépni nélküled; nem láttam a legkisebb különbséget sem közöttük, de bíztam benned...örökké ebben a térségben futkorásznék... a te emberséged mutatta az utat.
- De nélküled nem jutottam volna el idáig. - magyarázta Elena. - Még mindig a fal mellett futnék, mert nem találtam volna meg az utat abban a nagy semmiben; vámpír érzékek.
- Valójában semmi problémám nem lett volna a tükrökkel, mert nélküled nem találtam volna meg őket. - vigyorgott Damon. - Soha nem segítettem volna egy átkozott szellemnek sem, hogy boldogok legyenek... nem is igazán vettem észre a nőt, mert nem úgy nézek rájuk, ahogy te, te... ember. - Damon vigyora kiszélesedett. - Mondtam, hogy nagyszerű csapat vagyunk.
- Igen, az! - erősített rá Elena, élénken elmosolyodva. Az arca csillogott izgalmában. Annyira gyönyörű volt; Damon nem tudta többé levenni róla a szemét. A szemei elsötétültek és érezte, hogy valami repdes a hasában. Nehezen nyelt. Elena érezte a hirtelen változást Damon tartásában és a szíve kihagyott egy ütemet, mielőtt elkezdett hevesen verni. Elena tudta, hogy el kéne fordulnia, és tényleg megpróbálta. De Damon leszorította a tekintetével és nem tudott. Ehelyett, észrevehetetlenül közelebb mozdult és Damon vette egy remegő lélegzetet.

És aztán, kényszerítve magát teljes erejével, Damon elhúzódott.

Nem tudta megtenni. Nem tehette. És pont. Oh, Stefan...

Minden alkalommal egyre nehezebb lett. Azóta az este óta mindvégig együtt voltak, bármiféle zavarás nélkül, még mikor aludtak, akkor is együtt voltak. Egy felől Damon ezt a végletekig élvezte. Francba, ha lenne beleszólása, soha nem lennének külön. De másfelől... Mindig is Stefan lesz...

És miért mindig neki kell lennie annak lennie, aki visszavonul ha túl veszélyes lenne a helyzet közöttük? Ő volt a lobbanékony vámpír, az, akinek nem volt önkontrollja. Miért nem tudott Elena segíteni, hogy elkerüljék a veszélyt? Ő volt az, aki a testvérét választotta. Ő volt az, aki tisztázta, hogy Damont soha nem fogja. Ő volt mindig az, aki visszautasította mikor Damon flörtölt vele. Mindig biztonságos volt a közelében lenni. Frusztráló, de biztonságos. Habár, azután az este után minden megváltozott. Most már Elena soha nem húzódott vissza, soha nem hátrált meg. Lefeküdt mellé, a fejét a mellkasára tette. A szemeibe nézett és soha nem ő volt az, aki megszakította a pillantásukat. Véletlenül megérintette vagy még gyakrabban, direkt, mindig olyan finoman, mindig olyan gyengéden... Pokolba, miért nem segít neki Elena?

... Igen, miért nem segít?

Damon erőteljesen félrelökte a gondolatait.

Nem tudta megtenni. Nem tehette. És pont.

De nem tudta mennyi ideig tud még ellenállni...

Damon továbbsétált és magával húzta Elenát, majdnem dühösen. Nem segített az sem különösebben, hogy fogniuk kellett egymás kezét; érezte, ahogy a hő áramlott a lányból. Hogy elterelje a saját figyelmét, folytatta a beszélgetést a fő boszorkányról.

- Valami tárgyról van szó, amivel le lehet győzni Klaust, nem? Egy tárgy, ami ebben a világban van elrejtve...
- És ha átmegyünk a teszten, végül megtaláljuk azt? - Elena összetette az információkat. - Mert ha Klaus meghal, csak akkor élhet tovább a két faj? Ez elég bonyolult...
- Boszorkányok... - motyogta Damon. - Elég lett volna, ha figyeltek volna minket az elmúlt hónapokban. Mindkét faj pompásan megvolt egymás mellett és már volt épp elég bajunk...
Elena nevetett erre. - Igen, ez nagyon igaz.

ĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐĐ

Egy ideig nem beszéltek, mindketten elmerültek a gondolataikban. Elena vetett egy pillantást Damonre.

Egyértelműen küszködött, láthatta és érezhette, és tudta, mert ő is ezt tette. Megint visszavonult, de határozottan veszélyes volt. Elena tisztában volt vele, hogy nem tudta volna megtenni. Tudta, hogy meg kellene, de le volt bénulva Damon pillantásától; és azon kapta magát, hogy nem akar megállni. Mi a fene történik vele?

Nem érezhet így. Azért vannak itt, hogy megkeressék a pasiját. Azt, akit szeretett.

Még mindig szerette, nem? Igen, szerette, teljesen biztos volt benne. És hiányzott neki. De...miért van mindig egy "de"?... Ha Elena őszinte, magával legalábbis, akkor őt  jobban hiányolná, mint Stefant. Minden egyes alkalommal, mikor megpróbálta elképzelni magát újra Stefannal... csak a másik Salvatore hiányát érezte. Nem csak mint barátot veszítené el, persze; ami most van közöttük az sokkal több, mint barátság, még akkor is, ha mindketten próbálták elkerülni ezt a gondolatot. Ha Stefan visszatérne... Fenébe! Elena nem tudott tisztán gondolkodni. Arra kellett koncentrálnia, hogy visszaszerezze Stefant.

És hogy mást elkerüljön.

Ezt volt a helyes dolog.

Amilyen helyes volt...olyan helytelennek érződött.




Mit gondoltok? Vélemények? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése